3. fejezet

- Látta már valaki Felhőmancsot?- tűnt fel Tűzszív az egyik alagútból, ezzel felhívva magára Tüskemancs, Egérbundás növendékének a figyelmét. A vörös kandúr éppen a zsákmányhalom előtt ült, szájából két egér lógott. Megrázta a fejét, de Tűzszív még észrevette a gyors, bosszús pillantását. Felhőmancsnak már rég vissza kellet volna jönnie.

 - Rendben! Vidd ezeket az öregeknek!- parancsolta Tüskemancsnak. A növendék elfojtottan nyávogott, majd felállt és elindult.

Tűzszív farka megbizsergett, ahogy Felhőmancsra gondolt. Tudta, hogy a haragját főként az váltotta ki, hogy félti a növendéket. Mi van, ha Tigriskarom megtalálta? Érezte, hogy a félelme egyre csak növekedett, ahogy Kékcsillag otthona felé haladt. Úgy tervezte, hogy azt mondja, hogy meghozta a mentorokról szóló, aztán elmegy megkeresni Felhőmancsot.

A Nagysziklánál sem állt meg felborzolódott szőrét lesimítani, csak köszönt, majd miután meghallotta Kékcsillag válaszát, átlépett a zuzmófüggönyön. A Villám Törzs vezére a fészkében feküdt, szemeivel a falat bámulta.   

- Kékcsillag. – hajtotta le a fejét. – Úgy gondolom, hogy Porosbundás és Sötétcsíkos jó mentorok lennének.

Az idős nőstény Tűzszív felé fordította a fejét, majd feltérdelt.

- Nagyon jók- felelte Kékcsillag laposan.

Tűzszív csalódottan bámult maga elé. Kékcsillag úgy nézett rá, mintha nem érdekelte volna egyáltalán, hogy kit választott.

- Küldjek valakit, hogy elmondhassa nekik a jó hírt?- kérdezte. – Most éppen kimentek a táborból.– tette hozzá. – De amikorra visszatérnek a táborba, én…

- Kint vannak a táborból?- Kékcsillag arca megrándult. – Mindketten?

- Őrjáraton vannak. – magyarázta Tűzszív kellemetlenül.

- Hol van Fehérvihar?

- Fényesmancsot edzi.

- És Egérbundás?

- Vadászni van Páfránybundással és Homokviharral.

- Egy harcos sincs a táborban?- kérdezte Kékcsillag.

Tűzszív feszülten látta, ahogy a vállán remegés fut át, és érezte, ahogy a nőstény szíve hevesen dobog. Mitől fél Kékcsillag? Gondolatai visszavándoroltak Felhőmancs felé, és újból érezte azt a félelmet, amit reggel a csendes erdőben.

- Az őrjárat hamarosan visszaér. - Tűzszív szinte küzdött magával, hogy ne idegeskedjen, miközben próbálta megnyugtatni a vezérét. – Én még mindig itt vagyok.

- Nem kell engem megvédeni! Nem vagyok valami ijedt kis kiscica. – köpte a szavakat Kékcsillag. Tűzszív már éppen indult volna, amikor Kékcsillag újra megszólalt. -  Maradj a táborban, és győződj meg arról, hogy az őrjárat visszatér! A múlt hónapban kétszer támadtak meg minket, nem akarom, hogy a tábor őrizetlenül maradjon. A jövőben azt akarom, hogy legalább három harcos legyen a táborban egy időben.

Tűzszív bundáján remegés futott végig. Nem mert a vezér szemébe nézni, mert attól félt, hogy többé már nem azt a macskát látja benne, mint régen.

- Igen is, Kékcsillag. – mormolta halkan.

- Amikor Sötétcsíkos és Porosbundás visszatér, küldd el őket az otthonomba. Szeretnék beszélni velük a ceremóniáról.

- Természetesen.

- Most menj!- csapkodta Kékcsillag a farkát, mintha azt hitte volna, hogy az ideje pazarlásával veszélyt jelent a törzsre. Tűzszív kihátrált. Leült a Nagyszikla árnyékába, és elfordította a fejét, hogy lelapítsa a farkát lévő szőrt. Mit kellene tennie? Sebesen dobogó szíve arra biztatta, hogy fusson az erdőbe és keresse meg Felhőmancsot, hogy aztán visszahozza a biztonságos táborba. De Kékcsillag arra utasította, hogy maradjon itt, ameddig legalább az egyik járőrcsapat vissza nem ér.

Ekkor meghallotta a közeledő macskák zaját az aljnövényzetben, és megérezte a meleg levegőben Sötétcsíkos, Szélvihar, és Porosbundás ismerős szagát. Lépteik lelassultak, miközben Szélvihar vezetésével átbújtak a rekettyealagúton. Tűzszív megkönnyebbülve pattant fel. Most végre elhagyhatja a tábort, és megkeresheti Felhőmancsot. Átsietett a tisztáson, hogy beszélhessen velük.

- Hogy ment az őrjárat?- kiáltotta.

- Nincs jele más törzseknek- jelentette Szélvihar.

- Viszont éreztük a növendéked szagát- tette hozzá Sötétcsíkos. – A Kétlábúak otthonának közelében.

- És láttátok is?- próbálta meg Tűzszív olyan jelentéktelennek feltüntetni, amennyire csak tudta.

Sötétcsíkos megrázta a fejét.

- Azt gondoltuk, hogy a Kétlábúak egyik kertjében keresett madarakat. – mosolyodott el Porosbundás. – Valószínűleg azok jobban ízlenek neki.

Tűzszív figyelmen kívül hagyta Porosbundás gúnyolódó hangnemét, amivel házimacska származására utalt.

- Friss volt az illata?- kérdezte Szélvihartól.

- Meglehetősen. De elvesztettük a nyomát, amikor visszaindultunk a táborba.

Tűzszív bólintott. Legalább volt valami kiindulási pontja Felhőmancs megkeresését illetően.

- Sötétcsíkos és Porosbundás – nyávogta. – Kékcsillag látni szeretne titeket az otthonában.

Ahogy a harcosok elindultak, Tűzszív elgondolkozott azon, hogy velük menjen-e arra az esetre, ha Kékcsillag még mindig furán viselkedik. Aztán észrevette, hogy Szélvihar és Tüskemancs a tábor bejáratához igyekszik.

- Hova mész?- kiáltott fel idegesen. Kékcsillag azt akarta, hogy egyszerre három harcos maradjon a táborban, és úgy nem tudta volna megkeresni Felhőmancsot, ha Szélvihar ismét kimegy.

- Megígértem Egérbundásnak, hogy ma délután megtanítom Tüskemancsot arra, hogy hogyan fogjon mókust- nyávogta Szélvihar, miközben a válla felett hátranézett.

- Én csak… - Tűzszív hangja vontatottá vált, ahogy a karcsú harcos kíváncsian méregette. Nem tudta rávenni magát arra, hogy beismerje, mégis mennyire aggódik Felhőmancs miatt. Megrázta a fejét. –… semmi. – mormogta, mire Tüskemancs és Szélvihar eltűnt a rekettyealagútban. A bűntudat egy darabig szúrta Tűzszív oldalát, miközben figyelte, ahogy Egérbundás növendéke engedelmesen követi a harcost. Miért nem tudta a saját tanítványát is ilyen magatartásra tanítani?

A délután további része vontatott volt. Tűzszív egy csalánhalom mellé ült le a harcosok barlangján kívül, és feszülten figyelte az erdő hangjait, ha Felhőmancs véletlenül adna valami jelet vagy visszatérne. Kékcsillag gondolata már nem nyomasztotta annyira, és az aggodalma is enyhült egy kicsit, mert Sötétcsíkos azt jelentette neki, hogy látták a fiatal növendéket, és a környékükön sincs betolakodó.

 Ahogy a Nap lenyugodott, a vadászó csapat is visszatért. Őket Fehérvihar és Fényesmancs követte, akik a tréning után minden bizonnyal friss élelemmel töltötték meg az üreget. Hosszúfarkú és Gyorsmancs is nemsokára visszatért, de Felhőmancsnak még mindig nem volt semmi nyoma.

Rengeteg ennivaló volt, mindenkinek jutott, de még egy macska sem közelítette meg a zsákmányhalmot. A Névadási Ceremónia híre elterjedt a táborban. Tűzszív hallotta, ahogy Tüskemancs, Fényesmancs és Gyorsmancs izgatottan nyávogtak a barlangjukon kívül, ameddig Kékcsillag ki nem lépett az otthonából. Utána egymást próbálták csendesíteni, miközben nagy, várakozó szemekkel néztek fel rá.

A Villám Törzs vezére egyedül, könnyeden ugrott fel a Nagysziklára. Nyilvánvalóan fizikailag felépült a csata után, de Tűzszív tudta, hogy ez nem enyhíti az aggodalmát. Miért nem gyógyult meg olyan gyorsan a lelke, mint a teste? A szívverése felgyorsult, ahogy felemelte a fejét, és felkészült a törzs összehívására. A hangja száraznak és rekedtesnek hangzott, mintha törékeny lett volna a ritka használata miatt, de amint az ismerős szavakat hallotta, Tűzszív érezte, hogy magabiztossága visszatér.

A lemenő Nap lángszínű szőrén ragyogott, ahogy visszagondolt a saját Névadási Ceremóniájára, amikor csatlakozott a törzshöz. Tűzszív büszkén húzta ki magát, és emelte fel a fejét, ahogy a Nagysziklán ült, a helyettes helyén, lepillantva a körülötte lévő macskákra. Sötétcsíkos nyugodtan nézett maga elé, rezzenéstelen arccal. Porosbundás feszengve ült mellette, képtelen volt elfojtani a tekintetéből áradó izgatottságot.

- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy a törzs két macskájának adjunk növendéknevet!- kezdte hivatalos hangnemben Kékcsillag, és oldalra pillantott, ahol Pettyesfejű ült a kölykeivel az oldalán. Tűzszív alig ismerte fel a féktelen, szürke kiscicákat, akik nemrég még az óvodában birkóztak. Most sokkal kisebbnek tűntek, szőrük szépen ápolt volt. Az egyik az anyja felé hajolt, miközben remegett az izgalomtól. A nagyobb mancsaival gyürködte a földet.

Várakozással teli csend szállt le a törzs macskáira.

- Lépj előre!- hallotta Tűzszív Kékcsillag hangos utasítását fentről.  

A kölykök a tisztás középpontjába léptek, foltos, szürke bundájuk felborzolódott az izgalommal vegyes várakozástól.

- Porosbundás – szólt reszelős hangon Kékcsillag. – Te leszel Hamumancs mentora.

Tűzszív végigkísérte a tekintetével Porosbundást, aki a nagyobbik szürke kiscica felé sétál, majd megáll mellette.

- Porosbundás – folytatta. – Ő lesz az első növendéked. Oszd meg vele a bátorságodat és az elszántságodat! Tudom, hogy jól fogod kiképezni őt, de ha segítségre lenne szükséged, de ne félj tanácsért fordulni az idősebb harcosokhoz!

Porosbundás szeme büszkén felragyogott, majd lehajolt, hogy orrát Hamumancséhoz dörgölje. Hamumancs hangosan dorombolt, majd követte az új tanárát a kör széléig.

A kisebb kölyök a tisztás közepén maradt, szemei csillogtak, apró mellkasa remegett. Tűzszív ránézett, tekintetéből melegség áradt. A kiscica meredten nézett vissza, mintha az élete függne tőle.

- Sötétcsíkos- Kékcsillag szünetet tartott, amikor kiejtette a harcos nevét. Tűzszíven hideg remegés futott át, ahogy meglátta a vezér szemében megvillanó félelmet. Elakadt a lélegzete, de Kékcsillag csak pislogott egyet, és kételyeiről megfeledkezve folytatta. – Te leszel Harasztmancs mentora.

A kölyök szeme elkerekedett, majd megfordult, hogy lássa a felé közeledő nagy, cirmos harcost.

- Sötétcsíkos- nyávogta Kékcsillag. – Intelligens és merész vagy. Adj át minden tőled telhetőt ennek a fiatal növendéknek!

- Természetesen- ígérte Sötétcsíkos. Harasztmancshoz hajolt, hogy összeérinthesse vele az orrát. A fiatal növendék megdermedt, mielőtt viszonozta volna a gesztust. Amikor Harasztmancs Sötétcsíkos után indult a tisztás széle felé, ideges pillantást vetett Tűzszívre. Az bátorítóan bólintott.

A többi macska gratulált az új növendékeknek, új nevükön hívták őket. Tűzszív is éppen csatlakozott volna a tömeghez, amikor észrevette, hogy egy apró, fehér bunda csusszan be a táborba. Felhőmancs visszatért.

Tűzszív felé sietett, hogy beszélhessen vele.

- Hol voltál?- kérdezte.

Felhőmancs kiejtette a szájából az egereket, amit eddig ott tartott:

- Vadásztam.

- Ez minden, amit találtál? Ennél többet is fogtál már segítség nélkül!

- Jobb, mint a semmi- vonta meg a vállát.

- Mi a helyzet a galambbal, amit ma reggel kaptál el?- kérdezte Tűzszív.

- Nem hoztad vissza?

- Az a te zsákmányod volt!- köpte a szavakat Tűzszív.

Felhőmancs leült, farkát a mancsára rakta.

- Azt hiszem, akkor reggel kell visszamenjek érte- nyávogta.

- Igen- értett egyet Tűzszív. Nagyon fel volt háborodva Felhőmancs közömbössége miatt. – És addig éhes maradsz.

- Menj, és tedd- az orrával az egerekre mutatott. – a zsákmányhalomba.

Felhőmancs vállat vont, majd felkapta az egereket és elindult.

Tűzszív még mindig dühös volt. Megfordult, majd észrevette, hogy Fehérvihar áll mögötte.

- Megérti, amikor készen áll rá. – mormolta halkan a fehér harcos.

- Remélem- motyogta Tűzszív.

- Döntöttél, hogy ki fogja vezetni a hajnali őrjáratot?- kérdezte Fehérvihar, megváltoztatva a témát.

Tűzszív habozott. Még nem is gondolt erre, vagy a többi vadász- és járőrcsapatra a következő nap folyamán. Túlságosan lefoglalta a Felhőmancs iránti aggodalma.

- Gondolkozz csak rajta- nyávogta Fehérvihar, miközben elfordult. – Még sok időd van.

- Vezetem én az őrjáratot- döntött gyorsan Tűzszív. – Viszem Hosszúfarkút és Egérbundást.

- Jó ötlet- dorombolta Fehérvihar. – Elmondjam nekik?

A zsákmányhalomra pillantott, ami körül kezdtek gyülekezni a macskák.

- Igen- felelte Tűzszív. – Köszönöm.

Nézte, ahogy a nagy, fehér harcos a halom felé közeledik. Közben érezte, ahogy az ő hasa is megkordul. Követni akarta, amikor észrevett egy másik, hosszú, hószínű bundájú macskát, aki keveredett a többiekkel a halom körül. Felhőmancs nyilván nem engedelmeskedett Tűzszív parancsának, hogy maradjon távol a zsákmánytól. Düh villant fel Tűzszív tekintetében, de mancsai nem engedték mozdulni. Nem akarta leteremteni Felhőmancsot az egész törzs előtt.

Miközben Tűzszív figyelt, Felhőmancs elővett egy kövér egeret, majd megfordulván beleütközött Fehérviharba. Tűzszív látta a fehér harcos szigorú pillantását, és hallotta, hogy mormog valamit. Nem tudta megmondani, hogy mit, de látta, ahogy Felhőmancs ledobja az egeret, és behúzza a farkát.

Tűzszív gyorsan elfordította a fejét. Szégyellte, hogy még az idős harcos előtt nem szólt rá a növendékére. Hirtelen elmúlt az éhsége. Látta, ahogy Kékcsillag egy páfránycsomón fekszik a többi harcos mellett, és hirtelen elfogta az a vágy, hogy megoszthassa az engedetlen tanítványa iránti aggodalmait az egykori mentorával. De újra látta a kísérteties pillantását, amikor felvett egy apró rigót. Tűzszív olyan szomorúságot érzett, mintha jég borítaná a szívét, mikor a vezető felállt, majd az otthona felé indult. A rigót érintetlenül hagyta.